2010. március 11., csütörtök


Lützenkirchen interjú – A hangminőség harcos PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2010. január 24. vasárnap, 15:40
Lützenkirchen  interjú Tobias Lützenkirchen első életjeleit még a 90-es években adta, de akkoriban valahogy nem állt össze a kép, hogy róla van szó, mert olyan megjegyezhetetlen mennyiségű álnéven és kiadónál próbálkozott. Először 2005-ben tette egyértelművé kiről is van szó, amikor egyszerűen saját nevével írta alá Daily Disco című 12"-es kislemezét Tomcraft féle Great Stuff-nál. Ekkor végre magára talált, főleg a szám ébresztő utóéletével, ami alatt a Ministry of Sound-os és Global Underground-os szereplése értendő. Ezt követően évről évre építgette a sort, köztük a 2006-os Knight Moves-szal és a 2008-as Paperboy-jal. 2007-ben pedig rászánta magát, hogy elindítsa saját kiadóját, a Platform B-t, de ennek idénye valahogy minden producer életében felmerül. A beszélgetésre a budapesti fellépése előtt került sor, amit csak a félidő környékén a nem várt hangszünet és az öltöző szoba szigorú füstjelzője árnyékolt be.
Módosítás: ( 2010. január 25. hétfő, 11:38 )
Bővebben...
 
Alter Ego interjú – Gitártalan rockerek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2010. január 12. kedd, 19:47
alter ego interjúRoman Flügel és Jörg-Elling Wuttke, neveinek említése még mindig október 3. estéjét izzítja fel az emlékeinkben, amikor élő szettel érkeznek az A38 színpadára. Játékukba nem lehet belekötni, már csak az a fontos, hogy vajon mit is tudnak hozzátenni szóban, ahhoz a képhez, ami élő német legendává tette őket.
Módosítás: ( 2010. január 18. hétfő, 19:33 )
Bővebben...
 
Ellen Allien interjú - Teljes munkaidős Berlin promóter PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2009. december 29. kedd, 21:46
Ellen Allien interjú - Teljes munkaidős Berlin promóter
Ellen Allien neve végérvényesen összekapcsolódott Berlinnel. Nem csak amiatt, hogy vallási fanatizmussal szereti a várost, aminek oltárára teljes lemezt is ajánlott már. Inkább úgy kéne megfogalmazni, hogy hedonista életstílusával és egyre nagyobb jelentőségű Bpitch Control kiadójával, éppen saját személyével jelképezi a hétvégi „Easyjat-raver”-ek városát és hogy hová tart az ottani techno szcéna.  A hipnotikusan absztrakt zenékkel, amiket készít, vagy amilyen lemezeket gondoz, illetve a bulikkal és saját tervezésű ruhakollekciójával, egy teljes életstílust vázol elénk, ami annyira egyértelmű és magával ragadó, hogy muszáj észnél lenni, különben menthetetlenül magába szippant. Legfrissebb lemeze, a Sool a múlt évben jelent meg, Ellen azóta kiadója 10. szülinapi tortáján is elfújta a gyertyákat, miközben már a következő szezon ruhatárán gondolkozik veszettül. 
Módosítás: ( 2010. január 04. hétfő, 17:48 )
Bővebben...
 
Boys Noize interjú - Technika kattanás genetikailag kódolva PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2009. október 26. hétfő, 16:13
boys noize interjú
Alex Ridha-t még az A38-as fellépése után sikerült elkapni egy beszélgetésre. Közel egy évvel ezelőtt a Power című lemezére még várni is kár volt, de mivel nyitott volt, és szívesen beszélt dolgairól, így a hangszereivel és a kiadójával kapcsolatban mélyre ásott gondolataiban, ezért még egy most is aktuálisak a válaszai. A Powert pedig hallgassuk csak végig, és megtudhatjuk mi változott azóta a Boys Noize név mögött!
Módosítás: ( 2009. október 27. kedd, 17:27 )
Bővebben...
 
A BBC Dj - Kissy Sell Out interjú PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2009. október 19. hétfő, 19:07
A BBC Dj - Kissy Sell Out interjú
A BBC Radio 1 legfrissebb, és kedvenc zenéink szempontjából legbefolyásosabb arca, Kissy Sell Out már két alkalommal járt Budapesten. Az első szettjére még, mint underground myspace generációs dj érkezett, legutóbb pedig a Merlines bulit már, mint az egyik legfelkapottabb londoni mixer vezényelte le, aki nem mellesleg saját elektro-organikus lemezzel is jelentkezett, Youth címmel, aminek turnéja azóta erősen menetel előre elő zenekarral. 
Módosítás: ( 2009. október 20. kedd, 10:41 )
Bővebben...
 
A volt hip-hop Dj rockerkedik – Snow Patrol interjú PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2009. szeptember 19. szombat, 10:27
snow patrol interjú
A Snow Patrol idén az egyik legerősebb, legmagávalragadóbb koncertet prezentálta a nagyszínpadon, stílustól függetlenül. Kicsit furcsa lehet, hogy mit keres itt egy rock csapat, de Tom Simpson 2005-ös csatlakozásával nyitottak az elektronika felé, és így már izgalmas lehet velük foglalkozni. Ráadásul a Grammy díjas Garret "Jacknife" Lee producerrel együtt, aki a U2 atombombás lemezén is dolgozott, készült a legfrissebb, A Hundred Million Suns című lemez. Rock zenekarban billentyűsnek lenni nem túl hálás feladat, nem nagy kibontakozási lehetőség, de Tom Simpson, ex hip-hop Dj, komolyan veszi feladatát és lelkesen mesélt dolgairól a Szigetes koncertjük előtt. 
Módosítás: ( 2009. szeptember 21. hétfő, 17:03 )
Bővebben...
 
Noze interjú – Akiknek a lakodalmas is jól áll PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2010. január 04. hétfő, 17:42
Noze interjú – Akiknek a lakodalmas is jól állElég kései órában lépett a Balaton Sound teraszára a Nôze, akikből úgy dől a füstös énekhang, mint egy hajnali piás lehelet, izzadnak fehér, feleség verő trikójukban, majdhogynem egy művészfilmes lakodalomban éreznénk magunkat a frissen fejt kecskék között, ha nem lenne mégis annyira elegáns ahogy a minimál techno átfut jazz-be aztán tovább a house felé, miközben azon sem kell meglepődni, ha egy jól fésült indie- rocker nagykiadó barát hangja harsan fel egy jól sikerült remix díszeként.  Az élő szettjeik kötelezőek, mert meglepőek és olyan vidámak, amitől éjjel is napfényt látsz magad előtt. 
Módosítás: ( 2010. január 06. szerda, 09:58 )
Bővebben...
 
Berlin Calling: Sascha Funke interjú PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2009. november 10. kedd, 20:16
Sascha Funke interjú - A Balatontól a Watergate-be
A Berlini fal leomlásának 20. évfordulóját nem feltétlenül kell U2-s falépítésével ünnepelni, se Lady Gaga fake Poker Face dömpingjével. Sokkal kifizetődőbb volt elmenni a Merlinbe  és meghallgatni az igazán német Sascha Funke-t, aki képviseli hol tart Berlin zeneileg, hogy mitől tiszteleg a város előtt minden elektronikus zene rajongó.
Módosítás: ( 2009. december 01. kedd, 20:19 )
Bővebben...
 
A „csináljunk újra ’80-as éveket” feeling még mindig működik - datA interjú PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2009. október 22. csütörtök, 10:12
A „csináljunk újra ’80-as éveket” feeling még mindig működik - datA interjú
A szintetizátor vontató nyolcvanas évek mentalitás most már évek óta revival-ját éli az elektronikus zenében és a neonra éhezett divatfóbok köreiben. Ezzel együtt jár a tucatjellegű követők végtelenre duzzadó száma, amiket legszívesebben belökdösnénk egy szabad Delorien-be és visszaküldenénk hőn áhított évtizedükbe biciklisnadrágostul. Persze bőven akad példa a másik irányra is. datA, Párizs környéki producerként képes modern elektronikus zenei technikával készített alapokba a legfinomabb módon csúsztatni magasfeszültségre kapcsolt zongorát és korai videojáték effekteket. 
Módosítás: ( 2009. október 23. péntek, 09:10 )
Bővebben...
 
Ahogy Kay-D a progressive house-t látja PDF Nyomtatás E-mail
Írta: kleinmodi   
2009. szeptember 24. csütörtök, 16:56
kay-dMiért is kéne külföldre utazni egy nevezetességért, ha még az itthoniakat sem fedeztük fel teljesen. Sőt igen is felszínesen vizsgálódunk, és sokszor elmegyünk hatalmas értékek előtt, anélkül hogy észrevennénk. Ajka egy város Veszprém megyében és ez a sok mindenről híres iparváros a mi kis hazánk Detroitja. Kay-D bioját megtekintve kiderül, hogy ha a városok között van is pár hasonlóság a zenék között semmi! Kajdi Krisztián lassan tíz éves pályafutását végig követve sok mindent tanulhat az ember és itt nem csak a zenéről beszélhetünk.
Módosítás: ( 2009. október 07. szerda, 10:07 )
Bővebben...
 
Csak egy Kraftwerk kép kell - MSTRKRFT interjú PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2009. augusztus 31. hétfő, 19:11
MSTRKRFT
Nem kötelező túlbonyolítani a receptet, elég elénk tolni ami jön a gépekből, mindegy hogy kék vagy éppen Miami-s pólóba. Mióta lekerült róluk az aranymaszk már el is hisszük, hogy nem akarnak követni trendeket, legalábbis a maszkmániát, ami az utóbbi években jellemző volt más house producerekre is. MSTRKRFT John Legend-del közösen készített számát,  Heartbreaker-t már mindenki ismeri, sorra születnek a remixek belőle, közben a duó naponta újabb klubot szúr ki végtelen mennyiségű darts nyilával ahol vedelik a vodkát és kiszabadítják közönségükből az állatot hol hip-hop hol rock-os, de mindenképp az elektro a kemény house vonalon maradva. 
Módosítás: ( 2009. szeptember 14. hétfő, 11:40 )
Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 Kvetkez! > Utolsó >>

Oldal 1 / 6

Tetszik? Oszd meg!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés