2010. március 11., csütörtök


Pony Club interjú & mix PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2009. március 06. péntek, 08:37

 

pony„A Pony Club 2009 elején alakult néhány győri barát kezdeményezéséből. Célja a környék összes hallójáratának friss elektronikus zenével való feltöltése.” – ez az, ami minden városunkra ráfér, úgyhogy lóra illetve pónira fel és lovagoljuk meg szőrén ezt az új parti sorozatot. 


Mit kell tudni Győr, és a zene kapcsolatáról?
BCJR: Szóra sem érdemes. Kivéve Sikztah 'The Etiket' parti-sorozatát, és az általunk is nagyon várt nyári fesztiválját, amire 2009. Június 25-28. között kerül sor.

Számoltok a konkurenciával, vagy egyelőre úttörők vagytok a városban?
BCJR: A közeljövőben nem hisszük hogy barmi hasonló stílusú klubest megjelenne a győri buli palettán, de ettől függetlenül örülnénk ha versenyhelyzet alakulna ki. Győr egy kis város, kevés igényes partival, és mi épp ennek a megváltoztatására törekszünk.

Még nagyon az elején vagytok mindennek, mit értékelnétek sikerként mondjuk 5 bulival később?
BCJR: Szeretnénk a közönséggel minél jobban megszerettetni az általunk preferált elektronikus zenei stílusokat. A cél, hogy egyre jelentősebb, nagyobb és látványosabb bulikat csinálhassunk Győrnek, és egyre nevesebb külföldi producer dj-ket ajándékozhassunk az érdeklődőknek. A harmadik bulin amerikai turnéjáról Európába érkezve Győrbe is ellátogat az angol JACK BEATS ( PlusOne a Scratch Perverts-ből és Beni G ). A formációból Beni G -t egy DJ szett erejéig látjuk vendégül.

Miben lesz más a PONY CLUB, mint a többi hasonló stílusú budapesti parti? Vagy nem cél hogy más legyen?
BCJR: Rengeteg budapesti, és jó pár külföldi buliban megfordultunk, a látottakból levontuk a tapasztalatokat, és szeretnénk egy egyedi, igényes, jó hangulatú szériát indítani. A sajátos megoldásokban nem lesz hiány, de a poént nem szeretnénk lelőni, szóval március 13.-án találkozunk!
De nem hisszük, hogy különösebben más lenne, ellenben a Győrben érezhető családias hangulat nyújthat némi pluszt mindenki számára.

Milyen stílusok férnek el a palettán?
BCJR: Electro House, Electronica, House, Indie, Tech House, Techno és egy csipet Dubstep
+ 2% egyéb.

Ha kattansz egy stílusra, és utána hirtelen más zenéket kezdesz hallgatni, akkor a régebben szeretett zenék is beépülnek a munkáidba pl mixekben, vagy az új mindig üti a régit?
BCJR: Igen, gyakran elkalandozunk különböző al-stílusok felé, de ezeket mind tudatosan beleépítjük szettjeinkbe, hogy még szélesebb zenei élményt tudjunk nyújtani a közönségnek. Havi rendszerességgel fogunk mixekkel jelentkezni, mint például a 'Café del Monster Mixtapes' , ami egy rendszeres mixsorozat lesz, Bobby Cliff Jr.  'A' oldallal, és egy neves magyar dj, vagy crew által készített 'B' oldallal.
Emellett negyedévente publikálunk az általunk legtöbbet játszott kedvencekből egy Essential - mixet.

Fel tudnál sorolni három égő számot és három igazán ütős számot az előző kérdésben említett stílusokból?ponyc
BCJR: Persze, de maradjunk csak az ütősnél :
01 TC - Where's My Money (Caspa Remix / Jack Beats Reedit)
02 The Bloody Beetroots & Steve Aoki - Warp
03 Tiga - Mind Dimension 2

Honnan szerzed a zenéket? Mi a fő beszerzési csatorna?
BCJR: Az mp3 formátumú zenéket a www.beatport.com -ról.
A 12" formátumú zenéket pedig a www.chemicalltd.com -ról.

Muszáj, hogy valaki egyszerre legyen dj és zeneszerkesztő is? Működik még külön is a dolog? hogy látod?
BCJR: Számunkra mára a két dolog összekapcsolódott, de nem feltétlenül kell, hogy így legyen. Bár a mai világban ahhoz, hogy nevet szerezz magadnak, a dj-zés mellett elengedhetetlen a produceri tevékenység is.

Hogy épül fel egy buli fellépő listája? Milyen szempontok szerint alakítjátok ki?
BCJR: A felépítés lényege, hogy az estnek keretet adjunk, mely egy lazább felvezetésből, egy tánctér-robbantó tetőpontból, és egy szintén laza levezetésből áll. Ehhez képest küldjük csatasorba a fiúkat. Persze ez mind evidens. : )

 

 

Tracklist:

 

BOBBY CLIFF JR. PRESENTS: CAFÉ DEL MONSTER MIXTAPES VOLUME 00

 

01 RADIO SLAVE - GRINDHOUSE (DUBFIRE TERROR PLANET REMIX)
02 DIRTY SOUTH AND D RAMIREZ - SHIELD (D RAMIREZ B MOVIE REMIX)
03 OLIVER HUNTEMANN AND DUBFIRE - DIOS
04 NATHAN FAKE - OUTHOUSE (VALENTINO KANZYANI REMIX)
05 SUPERSLUT - BULERIAS
06 MILTON CHANNELS - BLACK IS BLACK
07 GENETIK AND GIO MARTINEZ - PIXEL
08 TONKA - FREEZE
09 LUTZENKIRCHEN - ALL THAT JAZZ (POPOF REMIX)
10 BINGO PLAYERS - CHOP
11 FORMAT B - BOING 030
12 ZZT - THE WORM
13 MODESELEKTOR - THE BLACK BLOCK (HIDDENSEE 2008 VERSION)
14 PATRICE BAUMEL - ROAR
15 HEINRICHS AND HIRTENFELLNER - TROMP IT
16 MARC ROMBOY - SONORA (HUGO REMIX)
17 REX THE DOG - BUBBLICOUS (ZOO BRAZIL REMIX)
18 X-PRESS 2 FT DAVID BYRNE - LAZY (MOWGLI GOES DEEP MIX)
 
www.myspace.com/ponyiscoming

(Villámkérdéseinkre Tamás és Gábor, a csapat két tagja válaszolt.)

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
ponyClub
mária 2010-01-10 09:55:44

[/size][/size][size=small][size=medium]
unalom
betty 2009-12-21 15:07:25

mit lehetne tenni unalom ellen?
Pedig annyi feladat vár rám.
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch::(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s:!::?::idea::arrow:
Please input the anti-spam code that you can read in the image.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

Módosítás: ( 2009. március 19. csütörtök, 10:59 )
 

Kapcsolódó cikkek

Tetszik? Oszd meg!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés