A Berlin Calling most debütál a mozikban Paul Kalkbrenner főszereplésével. Aki pedig az elsők között váltott jegyet a budapesti BC csomagra, az megnézhette mitől lehet nehéz a producerlét, utána meghallgathatta, hogy mégis milyen hatás elérését elérése a cél harcolva a kiadóval és a drogokkal.
Láttad a Groove című filmet? A ’90-es évek illegális parti kultúrájáról szól. Össze tudnád hasonlítani az akkori világot a Berlin Calling-ban bemutatottal.
Nem láttam, de méreteiben az egész techno érzést inkább a rock & roll forradalmához hasonlítanám. Utóbbit csak azért gondoljuk nagyobbak, mert régen volt és legendás, pedig csak a hatvanas- hetvenes években izgult tényleg mindenki azokra a zenékre. Utána jött sok új vonulat, például a nyolcvanas évek diszkója. És most itt a techno már 10 éve, és nagyon úgy néz ki, hogy még mindig felfelé ívelő pályán van és szerintem semmi sem tudná visszaszorítani ezt a globális mozgalmat.
Szóval nem az ős elektronika forradalmához vagy éppen a dobgépes diszkóhoz hasonlítod, hanem a nyers, élő hangszeres rock-hoz? Nem furcsa ez?
Ha zeneileg hasonlítanám őket, akkor persze az lenne, de és csak a méretekre és az okozott hatásra gondolok. Mindkét kultúra esetében ott volt a mag, a zene, ami elpusztíthatatlan és körülötte a sok akadály, amit csak hosszú évek alatt lehetett csak elmozdítani. De amiatt, hogy ilyen lassú volt az útja mindkét irányzat felemelkedésének, ezért nem tud majd meghalni. Valamilyen formában mindig jelen lesznek, így marad aktuális a Berlin Calling is még jó ideig.
Azért tegyük hozzá, hogy az elektronikus zene forradalma mégiscsak a ’90-es évek elejére tehető!
Persze, de ez egy folyamat, ami még mindig tart. És egyre növekszik, amit leginkább a saját buli naptáromon keresztül látok. Amikor elkezdtem, akkor még csak Németországban játszottam, vagy esetleg Hollandiában. Ezzel szemben az utóbbi pár évben már például a spanyolok és a franciák is kíváncsiak rám, de turnéztam Észak- és Dél-Amerikában is, ami azt mutatja, hogy a világ egyre több pontját hódítja meg a techno, egyre jobban él a szcéna, elhagyva az underground klubok sötétségét.
Maradjunk mégis a Berlin Calling-nál? Vissza tudsz emlékezni az első forgatási napra? Mi okozott nehézséget és mi ment elsőre is olajozottan?
Művészileg minden jól működött már a kezdetekkor. A forgatás előtti utolsó héten viszont nagyon féltem, alig tudtam aludni. Szerencsére alaptalanul, de nem bíztam a képességeimben. Rossz volt a gondolat, hogy mindenki számít rám és esetleg nem tudom majd teljesíteni az elvárásokat. De a rendező, Hannes Stöhr mellett hamar feloldódtam, ezért valójában nem is beszélhetünk kezdeti nehézségekről. Csak az volt megszokhatatlan, hogy mindennap fél hatkor kellett kelnem, és ez egy éjszakai életet élő zenésznek rendkívül nehéz feladat. Normál esetben 11 előtt képtelen vagyok ébren lenni. Dolgozni is általában akkor kezdek, amikor más emberek befejezik hat felé, napnyugtakor. Pozitív élmény volt viszont a csapatmunka élménye. Mint zenei producer magányos harcosként alkotok, csak magamért felelek. De most hirtelen egy csapat központjába kerültem 60, 70 kollégával kellett együttműködnöm. És ez nagy felelősség, mert ha nem csinálom jól a munkám, akkor másnak is rossz lesz nem csak nekem.
A filmet nézve nagyon érdekesnek találtam a doktornő szerepét. Neki semmi köze nem volt a techno-hoz, értelmezhetetlen zene volt számára, és csak egy idő után volt képes felfedezni a főszereplő stílushoz való szenvedélyét. Mennyire ismerős neked ez a hozzáállás a való életből?
Ez a doktor valójában hippi volt, igazi 68-as diáklázadó, de mára betagozódott a rendszerbe, és ugyanazt a funkciót tölti be mint aki ellen még a 60-as években harcolt. Ezt a generációk közti összeférhetetlenséget igyekeztünk bemutatni a doktornővel. Hogy minden új generáció fel fog lépni a szülei ellen, ez genetikailag kódolt, nem lehet és nem is kell tenni ellene. És gondolom gyorsabb is a folyamat, mint mondjuk 200 éve volt. Akkoriban biztosan nehezebb volt lázadni az idősebbek ellen, és az egész társadalom sokkal lassabban változott.
Tehát túl a harmadik x-en úgy érzed, hogy még mindig az aktuális új generációhoz tartozol?
Hát még talán igen, de el fog jönni az idő, amikor már én leszek a megdöntendő hatalom. Valahogy most egy köztes állapotban vagyok., magam sem tudom eldönteni, hogy valami újért küzdök, vagy azért, hogy fennmaradjon, amit felépítettem.
Kinek szól a film?
Egyrészt azoknak, akik a techno kultúra részét képezik, de azoknak is, akiknek semmi közük hozzá és esetleg életükben először jutnak ilyen hangok a fülükbe. Nemrég kaptam egy levelet myspace-en, amiben egy lány azt újságolta, hogy már a szülei is a Berlin Calling soundtrack-et hallgatják. És ez jó dolog, hogy már az idősebb emberek is túljutnak az első sokkon és képesek benne felfedezni a művészetet benne, amihez segítség a film.
A filmben gyakran feltűnik egy ezüst bőrönd, ami most itt áll mellettünk. Ezek szerint létezik, de vajon tényleg ilyen egyszerű? Elég az élőzéshez és a zenekészítéshez is?
Évekkel ezelőtt nagy stúdióm volt, de elérkezett a pillanat, amikor eladtam a nagy részét, mert úgy láttam, hogy feleslegesen tornyosulnak a szobámban. Talán még kevesebb eszközt is használok, mint a filmben Dj Ickarus. És ez is a zenekészítés demokratizálódásának egyik fontos állomása.
Akkor a filmen megjelenített kiadómenedzsereknek sincs akkora szavuk a valós életben?
Ez érdekes pontja a történetnek, mert a valós kiadómnak, a Bpitch Contol-nak is női főnöke van Ellen Alien személyében. De nálunk teljesen más a hangulat, mi jó barátok vagyunk és törődünk egymással emberileg is. De Hannes-nek fontos volt, hogy eltávolítsa a karakteremet Ellen-től. Azt akarta bemutatni, hogy annak ellenére, hogy techno meg éjszakai élet partikkal, attól még komoly üzletről van szó a háttérben.
Ellen és az egész Bpitch valahogy úgy tűnik, hogy mindennek a központja a német techno szcénában, mennyire értesz egyet ezzel?
Nehéz lenne erről nyilatkozni, mert én is itt jelenek meg ezért eléggé elfogultan látom a kiadó helyzetét. Az a jó, hogy csak egészséges konkurencia fedezhető fel más kiadókkal. Én azt mondom, hogy mindenkinek marad elég hely a piacon. Kevés olyan hagyományosan működő kiadó van még, mint a miénk, ami törődik a bakelit megjelenésekkel és nem fél áldozni komolyabb promóciós akciókra.
Ha megérkezel egy parti helyszínre és azzal szembesülsz, hogy rossz a hangrendszer, van valamilyen elsősegély felszerelésed, amivel tudod valamilyen módon javítani a hangminőséget?
Ez sajnos nem ilyen egyszerű. De részletes technikai rider listát állítok össze, ami ugye feltétele a fellépésemnek, úgyhogy nem szokott gond lenni. Ma már voltam a Merlin-ben és úgy látom itt is minden rendben lesz. De ezek fontos dolguk, mert ha szar a hang, akkor hiába erőlködök a pult mögött, nem lesz jobb a buli. Az a jó, hogy minél híresebb vagy annál többször engedheted meg magadnak, hogy rábízd másokra a technikai előkészülteket. Az extra kívánságok listáját pedig külön élvezem összeállítani.
