 Pillanatok múlva nyomulhatunk a svéd duó vonzáskörzetébe, a Balaton Sound parton, de addig is bemelegítésként ismerkedjünk meg legújabb kislemezük, a The Girl And The Robot-ot remixelő Párizsi illetőségű csapattal. Még pályájuk elején járnak, de folyamatosan készülnek a szinti vezérelt, könnyen szerethető témákra épülő trekkek különböző kiadóknál. Most hangúlyozottan csak magukra figyelnek, addig a Datarock és La Roux remix még csak-csak, de a többiek menjenek a fenében, az ajtó csak akkor nyílik, ha minimum Britney vagy Kylie feje mosolyog be a családi stúdió ablakán. Ismerkedjünk meg a négytagú ’70-es, ’80-as évek fordulóját idéző sci-fi mozi fanatikusokkal, akik (Raphaël, Galner, Angy és Guillaume) a vintage hangszerek romantikájába burkolózva építik lassan 2010-es bemutatkozó lemezüket. Mondanál pár szót magatokról? Hogy is vagytok így együtt?
Gyerekkori barátok vagyunk, vértestvérek, mondhatni. Nagyon rég óta ismerjük egymást, és egyszerre másztunk bele a zenélésbe, totálisan ugyanazokat a lemezeket hallgattuk, ugyanazok az irányok vonzottak. Amúgy pedig Párizsban élünk 2004 óta.
Külsőleg egy élő banda képét mutatjátok, hogy van ez a zenekészítés szintjén? Valójában ki az agy?
A színpadon tényleg ízig-vérig élő bandaként viselkedünk és zenélünk, de a stúdióban persze egész más a helyzet. A posztok mindig változnak, de mindig egy valaki vezérli a számítógépet és vele együtt az egész munkafolyamatot, a többiek pedig ötletekkel bombázzák a fotelből. Főleg dobgépet és vintage billentyűs hangszereket használunk, és az egész folyamat nagyon demokratikus.
Vissza tudsz emlékezni az első zenére, amit valaha készítettél? 
Rengeteg zene került már ki a kezünk alól már különféle stílusban, mióta ezzel foglalkozunk, ezért lehetetlen válaszolni erre. Beugranak emlékképek arról, amikor még nagyon az elején a Maison Klaus című dalunkat tökéletesítgettük, szintikkel, mert egyébként organikus zongora menet vezeti a dallamát, de az igai debütáló számunk, mint Chateau Marmont, talán az első remixünk volt a Poney Poney-nak, akkor használtuk először és tudatosan a hangzásunkat. Azelőtt sokkal természetesebb, élőbb irányt követtünk, amolyan ’70-es évek féle, Pink Floyd szerű hangulattal.
Maradjunk még a stúdiónál! Többször említetted már a szintetizátorokat, ezek szerint a billentyűs hangszerek dominálnak?
Igen, sőt gyűjtjük őket. Ha jól számolom hirtelen, kb. 20 különböző darab sorakozik a polcokon. A legjobbak közülük a Yamaha CS 50 és CS 70M típusú, valamint a Moog Source-ra és a Korg Trident-re is nagyon büszkék vagyunk. A stúdió egyébként a közös lakásunkban van, szóval otthon dolgozunk.
Ha jól nézem alakulóban van egy lemez, ez most tényleg egy klasszikus zenész-kiadó kapcsolat, létezik még ilyen?
Igen, igazi old school módon talált ránk az Institubes. Meghallgatta a 4 számos 12"-es lemezünket és rögtön azt javasolták, hogy hagyjuk náluk megjelenni a cuccot, úgy ahogy van. Azt hiszem, hogy ez egy virágzó együttműködés kezdete, igaz semmit sem szabad elkiabálni.
Vannak egyéb kész számok is, amiket egyelőre rejtegettek előlünk?
Épp most jelent meg egy új dal a Kitsuné Maison válogatásának 7-es darabján. Ezenkívül, úgy tervezzük, hogy szeptemberben kijön egy új kislemez, majd teljes hosszában az említett lemez is, ami jövő év februárjában kerül boltokba. De persze rengeteg tartalék, félkész dal lapul a szekrényünkben, különböző fejlődési állapotban. Próbálunk termékenyek lenni, és minél több helyen jelentkezni.
Éppen most jött ki az új Röyksopp kislemezen a ti The Girl And The Robot remixetek is. Azért ez elég nagy dolog! Személyesen is ismeritek őket?
Nem, ezt csak a kiadóink rendezték egymás között, és ez általában így működik minden remix felkérés esetében. Egyetlen kivétel a Midnight Juggernauts esete, mert ők személyes barátaink, ezért azt szívességből csináltuk. A Röyksopp remixre egyébként nagyon büszkék vagyunk, főleg mert az eredeti dal is zseniális és emiatt nagy kihívás volt érdekes, de más verziót alakítani belőle. Úgy dolgoztunk, mint minden más remix esetében. Csak az ének témákat tartottuk meg és abból raktunk össze egy teljesen új számot.
Folytatnátok a pályátokat a dance vonalon, vagy marad az underground világ?
Ha meghallgatod az EP-nket, abból kiderül, hogy annyira nem szempont a táncolhatóság. És egyáltalán nem szoktunk ilyesmin agyalni, készülnek számok, ennyi, nincs mögöttük semmi ilyen jellegű törekvés. Igen, néha elvárják, hogy remixeljünk más bandákat, olyankor engedelmeskedünk. De volt már olyan mainstream előadótól érkező felkérés, amit visszautasítottunk, de ugyanez igaz az „underground” együttműködésekre is. Az a cél, hogy minél jobb zenéket csináljuk, és nem mindig számít, hogy hol materializálódik, lényeg, hogy mindig tudjuk kontrollálni a munkát, hogy mindig szabadon alkothassunk. Most éppen a következő lemezre fókuszálunk, és azzal szeretnénk minél több embert kiszolgálni, ezért háttérbe szorítottuk a többi felkérést. Ez normális folyamat, ha más zenész épp az ellenkezőjét mondaná, az hazudna.
Azért mégis, ki lenne az a szuper-mainstream előadó, akit mindenképp vállalnátok?
Britney és Kylie vagy valamilyen hasonló szuper-modern-díva tökéletesen megfelelne.
Tudnál mondani néhány francia művészt, akire büszkék vagytok? Nevezhetjük inspirációs forrásnak is, de így utálnám kérdezni..
Serge Gainsbourg, François de Roubaix, Claude Debussy és Jean-Michel Jarre, szóval egyszerű válaszolni, ők mindannyian nemzetünk legnagyobb zsenijei, igazi úttörők. Mi történik most Párizsban? Franciaország híres a jótékony zenész-támogatási rendszeréről.
Ez igaz, de azért ez egy elég bonyolult téma. Biztosan nem tudnám elmagyarázni három értelmes angol szóval…
Jó, akkor hagyjuk. Nézzük, hogy szerinted mi 2009 legjobb zenei produkciója eddig?
Fogalmam sincs, de ebben a pillanatban Phoenix Lisztomania kislemeze jön be nagyon, a Röyksopp féle The Girl And The Robot és a The Horrors Sea Within a Sea-je is nagyon tetszik.
Tanultál zenélni, van esetleg ilyen irányultságú diplomád?
Nem igazán, azt hiszem valamelyik tagunk tanult zenét főiskolán, de nem is tudom ki volt az. Mi önmagunkat tanítottunk és csináljuk most is, ez a legjobb módszer. (Fotók: Emanuele Fontanesi, Lina) |
