Miért is kéne külföldre utazni egy nevezetességért, ha még az itthoniakat sem fedeztük fel teljesen. Sőt igen is felszínesen vizsgálódunk, és sokszor elmegyünk hatalmas értékek előtt, anélkül hogy észrevennénk. Ajka egy város Veszprém megyében és ez a sok mindenről híres iparváros a mi kis hazánk Detroitja. Kay-D bioját megtekintve kiderül, hogy ha a városok között van is pár hasonlóság a zenék között semmi! Kajdi Krisztián lassan tíz éves pályafutását végig követve sok mindent tanulhat az ember és itt nem csak a zenéről beszélhetünk.

Nyolc éves koromban írattak be zeneiskolába. Én zongorázni szerettem volna, de a trombitára beszéltek rá. Az elég jól is ment, de három év után a haverok nyomására abbahagytam. Aztán kaptam szüleimtől egy kis, gagyi szintetizátort, és azt püföltem rengeteget szabadidőmben.

Mindig is nagy zenerajongó voltam, kis koromban a 80-as évek elektronikus- szintipop zenéi közül is sok kedvencem volt (Pet shop Boys, Yello, Jean Michel Jarre, Vangelis, OMD, Depeche Mode). Innen egyenes út vezetett napjaink elektronikus tánczenéiig, a 90-es évek ős-techno, dancefloor, rave, trance, acid, german-hardcore, jungle-d&b, house irányzatain keresztül a progressive és deep house-ig, ahol le is horgonyoztam úgy 2001 körül.

1993 körül, amikor kezdett a rave népszerűvé válni, én akkor középiskolába jártam, és gyakorlatilag semmi másra nem költöttem a zsebpénzemet, mint rave és trance válogatás cd-kre, albumokra. 2-3 havonta direkt ebből a célból utaztam fel Budapestre, hogy végigjárjam a zeneboltokat, és új zenéket szerezzek be. Meg bizonyos rádiókban hallgattam olyan kívánságműsorokat, ahol ilyen zenéket is fel lehetett lelni, ujjam állandóan a magnó „record” gombján…

Több ilyen is volt, amely annak idején nagy hatást gyakorolt rám, tulajdonképpen eldöntötte a sorsomat pl. U96 – Das Boot, USURA – Open Your Mind, Westbam – Celebration Generation… stb. Persze voltak későbbi időkben is meghatározó felvételek, de az igazi szerelmet az elektronikus zene irányában ezek indították bennem.

Sok-sok évig csak a fejemben születtek meg a zenék, de abszolút semmi felszerelésem sem volt, hogy bármit is megvalósítsak belőlük. A kis gagyi szintimen írtam dallamokat, amikkel telemásoltam több kazettát, hogy majd egyszer, ha lesz lehetőségem, akkor feldolgozom őket (mondjuk ezeket azóta se hallgattam meg). Küldtem néha zenei anyagot különböző tehetségkutató versenyekre, de hát mit is érhettem volna el egy pontatlanul feljátszott, sistergő, mikrofonnal felvett magnófelvétellel.  

Álmaim voltak kezdettől fogva, de azért végig tisztában voltam a realitásokkal is. A technikai fejlődés elég nehézkes volt, sok kudarccal, hosszabb kihagyások is voltak. Amint azonban elértem azt a szintet, hogy a zenémet már piacképesnek éreztem, a kiadók is egyből megtaláltak.

Ő másod-unokatestvérem, zenei pályafutásunk kezdetben - egy ideig összekapcsolódott az életünk több ponton is.

Régebben, amikor együtt kezdtünk zenélni, sokat segített nekem, ő tanított meg az első számítógépes zeneszerkesztő program használatára kb. 10 éve. Zenész ismerőseitől szerzett nekem programokat, hangmintáka, és voltak közös projektjeink is.

Közös számokat írtunk már egész kiskorunktól kezdve, négykezes műveket zongorára, énekeltünk hozzá, aztán számítógépen is próbálkoztunk sokat együtt. Amikor kezdett befutni, kezdték hívni fellépésekre, a live act-eket mindig együtt csináltuk, néha csak Karányi néven, néha Karányi & ARP név alatt. Legkomolyabb fellépéseink a Szigeten, a HOME clubban, és a Süss fel Napban voltak. A közös munka 2003-ig tartott, aztán elváltak útjaink.

Az akkori technikai felszerelésemből kihoztam a maximumot a zenék elkészítésénél, de azért nem volt az még olyan kiforrott, főleg hangzását tekintve. Stílusban talán a 90-es évek trance és dancefloor zenéihez állt közel.

Azért nem jutottam tovább, mert a döntőbe csak színpadképes produkcióval lehetett bejutni, színpadi hangszerekkel, koreográfiával, megfelelő felszereléssel és csapattal. A stúdióba a meghallgatásra csak egy szál írott cd-vel érkeztem – szóval ott megakadt a dolog.

Egy kicsit igen, de tudtam, hogy azt nem egészen nekem találták ki… 

23

Igen, akkoriban ez nagyon keveseknek sikerült, magyarként akármilyen színvonalas zenével is szinte lehetetlen volt külföldön számottevő sikert elérni.

A saját zenéimmel nem igazán tudtam előrejutni, elértem a technikai lehetőségeimnek az akkori határát, de az nem volt elégséges. Nem kaptam igazán pozitív visszajelzéseket, de ennek az is lehetett az oka, hogy nem a megfelelő embereknek mutattam meg a zenéimet. Aztán lassan elkedvetlenedtem a sikertelenségtől, és hanyagoltam a zenélést, egyetemre jártam akkoriban, és volt sok minden más is, amivel foglalkozni lehetett.

Az első lépés az önbizalom, és az alkotási vágy felpiszkálása volt bennem, ami pár új zenész barátomnak köszönhetően sikerült, a technikai háttér meg lényegében adott volt,(jó hangkártya, analóg szintetizátor, effekt processzor). Szoftveres oldalról volt szükséges komolyabb fejlesztés, valamint ekkorra sikerült csak megoldani a midi kapcsolatot a szintetizátor és a gépem között, azelőtt mindent kézzel játszottam fel, ami behatárolta a lehetőségeimet.

Amikor 2007-ben létrehoztam a myspace profilomat, és feltettem a zenéimet, több külföldi kiadó is megkeresett, de akkor a magyar CLS records-ot választottam, ahova Karányi segítségével tudtam bekerülni, itt jelent meg 2008 márciusában az első EP-m, a „Mysteries”. 

Talán az első gyümölcs volt ez számomra, végre az első megjelenésem egy igazi kiadónál.

A siker sajnos elmaradt, és ez több dolognak is volt köszönhető, a CLS egy hagyományos kiadó (kazetták, cd-k), az internetes promóció és a beatport-on értékesítés nem volt egyáltalán az erősségük, de a zene hangzása is hagyott némi kívánnivalót maga után.

Igen, ezzel megnyílt az út előttem, hogy végre megvalósítsam zenei elképzeléseimet, nem kell napokig küzdenem egy-egy sávval, hogy ne csússzon sehol, és jól szóljon, úgy tudok végre alkotni, hogy a zenére és a dallamokra tudok koncentrálni, és nem veszek el a részletekben.

Több kiadónál is jelentek meg zenéim, de a legnagyobb sikert Michael &Levan és Stiven Rivic új kiadója, a Mistiquemusic hozta el a számomra, eddig 2 EP-m jelent meg (Global Recession és Lost Continent), de mindkettő bekerült a legjobb 10 közé a progressivehouse.com slágerlistáján.

Időközben nagyon jó kapcsolatom alakult ki a Mistiquemusic csapattal, és aláírtam egy exkluzív szerződést velük, aminek az a lényege, hogy egy évig az összes saját zenéimet náluk adom ki. Megegyeztünk ugyan jó pár EP kiadásában, de annyi új zeném van, hogy csak egy dupla albumon férnek el. Jelenleg a stúdió utómunkálatok zajlanak (keverés, mastering), és ha minden jól megy, az album december-január körül megjelenhet. Pár hónapra rá jön egy másik dupla album is, mely az előző albumon lévő zenéimből készült különféle remixeket tartalmazza.

Én alapvetően egy zeneszerző vagyok, lemezjátszókkal még sohasem volt dolgom. Az élő mixelés egy külön művészet, évekig tartana megtanulnom, így nálam a live act jöhet csak szóba. Ebben van is némi tapasztalatom, de komoly felkészülést igényel egy fellépés, hívtak már számos helyre, de amíg az album el nem készül teljesen, nincs időm ilyesmire. Amint ezek a dolgok letisztulnak, a fellépések sem maradnak el!

Szerintem vannak nagy előnyei kétségkívül, mivel ott egy helyen megtalálható szinte az összes megjelenés, és meg lehet őket egy helyen vásárolni. Más részről hatalmas lehúzás, már 60%-ot tesznek el a bevételből a válságra hivatkozva, igazából visszaélnek a monopol helyzetükkel. Meg most bezárták a kaput, már csak protekcióval lehet bekerülni, több nagyon jó kiadó, nagyon jó zenékkel nem juthat be, holott ott lenne a helyük, sok másiknak pedig nem kellene benn lenni.

A zeneszerkesztő programok fejlődésével, egyre inkább felhasználóbarát a zenekészítés, egyszerűbb a programok kezelhetősége, így egyre több ember áll neki alkotni, és ez összességében nagyon felhígítja a mezőnyt. Mindig is sok volt az értéktelen zene, de lehet, hogy most arányaiban is eltolódott rosszabb irányba. Az is egy jelenség, hogy manapság boldog-boldogtalan kiadót alapít, „mert nehogy más keressen az én zenémen” jelszóval, és ontják a nagyon hullámzó minőségű zenéket a piacra.

A magyar rádiók és a magyar DJ-k mellőzik a magyar zenéket, ebben van egy hatalmas sznobizmus, hogy csak a külföldi lehet a menő, holott tényleg van rengeteg magyar zene is az élvonalban. Elektronikus zene téren kicsit jobbnak látom a helyzetet, ott az Internet a fő terjesztési vonal, egyre többen érnek el szép sikereket külföldön.

Én régóta úgy látom, hogy bizonyos nagy nevek kijelölnek egy irányvonalat, hogy merre kell haladni, melyik stílus lesz a népszerű jövőre, és mindenki beáll a sorba, aki nem akar lemaradni az élvonaltól. Nem feltétlen az emberek igénye határozza meg az irányt, hanem ők csak azt kapják, amit adnak nekik. Pár éve valakik kitalálták, hogy a progressive house halott műfaj, és azóta is ezt hajtogatják. És mivel ezek a valakik befolyásosak a zeneiparban, sokan ezt készpénznek veszik, a régi progressive DJ-k szépen szinte mind áttértek house, tech-house, electro, minimal stílusokra, a birkanép meg követi őket. Tény, hogy az emberek ízlése változik, de lehetetlen, hogy mindenkinek egyszerre, és ugyanabba az irányba. Ha pl. meghívják Digweed-et Pestre játszani, elmennek sokan olyanok is, akik 2002-2004 körül odavoltak a zenéjéért, és vagy hatalmasat csalódnak, vagy bevesznek még pár ex-et, és másnap elmondhatják, hogy mennyire nagyon jó volt a zene. Most nincs „divatja” a dallamos, érzelem dús zenéknek, mégis van rá igény, mert érzem, tapasztalom, és látom a visszajelzésekből. A progressive az egyik legsokoldalúbb műfaj volt mindig is, méltatlan, ahogy bánnak vele. Meg manapság nem is nagyon van értelme kategorizálni, mert a határok elmosódtak a stílusok között, és időben is a house teljesen mást jelent ma, mint pl 6-8 éve, de ez még inkább érvényes az electro-ra, techno-ra, (egyedül talán a trance, ami szinte változatlan  Amit ma progressive-nek neveznek, sorolható más stílusokhoz is akár. Az én zenémet sem kategorizálnám be sehová egyértelműen, érzésem szerint a klasszikus progressive, a tech-trance és az ambient között van valahol félúton, de szívesen használok például electro-s, techno-s elemeket is. A dallamos progressive szinte eltűnt a klubokból, inkább otthon, autóban hallgatják az emberek. Én a zenéimmel szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy visszatérjenek a dallamosabb zenék a klubokba, és úgy általában a köztudatba, ez a zenei stílus kapja vissza régi, méltó helyét. Nem vagyok egyedül ezzel, formálódik egy összefogás e téren, valamint sok új tehetséges producer tűnt fel a színen, kiváló zenékkel…

Szeretném mindenekelőtt az albumomat minél előbb kiadni, majd későbbiekben legalább évente egy albumot, és persze sok-sok EP-t, remixet…

Hmm, jó kérdés… Igazából szívesen zenélnék együtt a progressive virágkorának nagy neveivel, és olyan zenéket játszanék, amiket nekik kellene, ha nem fordultak volna közben el teljesen korábbi önmaguktól.

Mindenképpen, hiszen azt csinálom, amit igazán szeretek és mindig is szerettem volna, olyan DJ-k játsszák a zenéimet, akik régóta nagy kedvenceim, a pozitív visszajelzések mind inspirálnak, megsokszorozzák az alkotási kedvemet. Boldoggá tesz ez, érzem, hogy jó úton járok. 

Az interjú végére érve mindenkinek csak annyit tudok mondani, hogy érdemes elgondolkozni és leszűrni a tanulságot! Ha sok időbe és munkába is kerül a tehetség és a kitartás, akkor is előbb-utóbb eljöhet a várt siker! Kay-D ismét egy jó példa arra, hogy Magyarországon van, volt és mindig lesz képviselője az igényes progressive house zenének!

Köszönet a Synthax-nak a közreműködésért!