Ellen Allien neve végérvényesen összekapcsolódott Berlinnel. Nem csak amiatt, hogy vallási fanatizmussal szereti a várost, aminek oltárára teljes lemezt is ajánlott már. Inkább úgy kéne megfogalmazni, hogy hedonista életstílusával és egyre nagyobb jelentőségű Bpitch Control kiadójával, éppen saját személyével jelképezi a hétvégi „Easyjat-raver”-ek városát és hogy hová tart az ottani techno szcéna. A hipnotikusan absztrakt zenékkel, amiket készít, vagy amilyen lemezeket gondoz, illetve a bulikkal és saját tervezésű ruhakollekciójával, egy teljes életstílust vázol elénk, ami annyira egyértelmű és magával ragadó, hogy muszáj észnél lenni, különben menthetetlenül magába szippant. Legfrissebb lemeze, a Sool a múlt évben jelent meg, Ellen azóta kiadója 10. szülinapi tortáján is elfújta a gyertyákat, miközben már a következő szezon ruhatárán gondolkozik veszettül.
Mint zenész illik rád a híres német precizitás vagy inkább a pillanatnak élsz és spontán, határok nélküli döntések jellemzőek rád?
A korlátozások a politikai életben mindenhol jelen vannak, de a zenében nincs rájuk szükség. A receptem egyszerű. A zene, amit játszom táncparkettre koncentrált. A lemezek, amiket készítek, pedig egy-egy apró darabjai a bennem rejlő művészetnek. Olyan elektronikus zenéről van szó, amiben énekelek és használok néhány analóg hangszert is úgy, mint harangokat, gitárokat és élő dobokat is. Ez akár szabálykövető képlet is lehet, de arra törekszem, hogy az eredmény semmiképp se legyen az. A kiadóm esetében viszont más a helyzet, mert ezen a területen nem elég egy tudatos művészi hozzáállás, mert kénytelen vagyok alkalmazkodni az üzleti elvárásokhoz és ez nagyfokú precizitást igényel. De ha nem lenne elég szabadságom a munkáim során, akkor nem lenne értelme foglalkozni vele.
Létezhet olyan ötlet, amit nem tudsz megvalósítani, életre kelteni a stúdiódban?
Mindig zene kezdemény kavarog a fejemben és csak az idő szűkössége az egyetlen akadály, ami visszatartja a termékenységem. Ebben a pillanatban egy egészen különleges projekten dolgozom. Egy közel 45 perces számot építgetek fokozatosan, amivel az a szándékom, hogy mint a következő lemezemet ismerhesse meg a világ. Ilyesmivel még sohasem foglalkoztam, de semmiképp sem okoz gondot a megvalósítása. Egy szokatlan, 45 perces utazás lesz az új világomba és remélem, hamarosan elkészülök vele.
Tudnál említeni néhány olyan titkos részletet, amik gyakran felfedezhetők a zenédben feltéve, ha valaki nagyon figyelmesen hallgatja a számokat?
Ezeket a jellemző építőelemeket nem nevezném titkosnak. Ami ismétlődik a zenémben, az első hallásra is evidens. Legtöbbször absztrakt dallamokkal szeretek dolgozni rengeteg hang effekttel megspékelve. Ha pedig valaki ismeri a hangom, akkor könnyen felismeri a dalaimat, hiszen nagyon sűrűn használom a saját magamat, mint hangszer, és mint különleges effekt. De például ha a szövegekre gondolok, az is könnyen kapcsolható hozzám, mert legtöbbször a barátaimról és a saját érzelmeimről énekelek. Nem hiába a mottóm, hogy: „A zene hagyja, hogy megosszuk és egyesítsük egymással az érzéseinket”.
Mennyire tudod elválasztani magad a hangszereidtől és egyáltalán a gépektől. Van amikor már észre sem veszed, hogy magadban írod a zenéket?
Hahaha! Mindig lehet látni rajtam kívülről, hogy mikor kapcsolódik be az a bizonyos Ellen sampler, és meg kell, hogy mondjam, ez a képzeletbeli hangszer általában be van kapcsolva. Mindig, mikor otthon vagyok, vagy csak sétálok az utcán és létezem. Általában akkor működik az E.S. a legoptimálisabban, akkor énekelek a legtöbbet, ha nagyon jól érzem magam a bőrömben és nincs körülöttem semmi olyan tényező, ami gátolná a szabadságérzetem. Ezért mondhatom úgy is, hogy a hangszerem energiáját a boldogság és a dolgok egyszerű tisztasága adja. Remélem, ez nem hangzik túl filozofikusan.
Egy egész lemezt készítettél Sascha-val (Apparat). A személyisége miatt dolgoztál vele, mert ő az és nem más, vagy az emberi viszonyok helyett inkább az egyező zenei stílus volt a döntő szempont?
A barátságunk önmagában kevés lenne ahhoz, hogy jó lemezt tudjunk létrehozni, pedig ő az egyik legjobb barátom. De szerencsére a stílusaink őrült módon kiegészítik egymást. De például azért is előnyös volt a közös munka, mert közben rengeteget tanultunk egymástól, de az is fontos, hogy vele vidám a munka, aminek így minden perce élvezhető.
Feltűnt, hogy az utóbbi időkben nem foglalkoztál remix készítéssel. Mi az oka ennek? Mi veszi el ennyire az időd?
Jól látod, egyáltalán nem csinálok remixeket. Jelenleg ezek a felkérések hátrébb helyezkednek el a fontossági listámon. A saját zenék most fontosabban, emellett pedig elő kell készítenem az Ellen Allien Fashion következő, 2010-es kollekcióját. A zene mellett a tehát a ruháimmal foglalkozom a legtöbbet.
Mit lehet tudni a kollekcióid stílusáról? Gondolom ez egyfajta új önkifejezési forma a részedről.
A zene mellett mindig csak másodlagos szerepet fog betölteni, de igen, a divat is egy csatorna, ami segít, hogy megoszthassam az életstílusomat az emberekkel. A divatszakmában nehéz építkezni, legalábbis nagyon hosszú folyamat, de remélem, hogy jó úton haladok vele. Az biztos, hogy a zenéléssel nem hagynék fel soha amiatt, hogy csak a tervezéssel foglalkozhassak. A két terület kiegészíti egymást az életemben, és csak mindkettő létezésével tudom kielégíteni az állandó önkifejezési igényemet.
Fotók: Thomas Muller & Ellen Allien - Citadella - Budapest - 2009. 12. 30.
Készítette: pafff
Hogy látod, mennyire nehéz a mostani helyzetben új lemez kiadót alapítani? Elég hozzá néhány tehetséges művész és az internet hatalma?
Mindenki érzi már a válságot, egyre többen vesztik el a munkájukat, a kis boltos sorra zárnak be, és a mi elb*** kancellárunk, Angela Merkel még mindig nem hajlandó lejjebb vinni a forgalmi adót. Most a legfontosabb, hogy mindenki biztonságos pozícióban maradhasson. A kiadómmal én sikeresnek mondhatom magam, ezért egyelőre nincs félnivalóm. Azt nem tudom, mennyire nehéz jelen pillanatban új lemezcéget alapítani, mert szerencsére engem ez nem érint. Én most csak a saját kiadványaimra koncentrálok, és hogy mindig csak magas színvonalú munkára kerülhessen a Bpitch Control logó.
Mindenhová mész játszani, ahová meghívnak, vagy van, aki szűri a helyszíneket?
Külön csapat dolgozik azon, hogy sorra járhassam a világ legjobb klubjait. Már megszámlálhatatlan helyen felléptem és mivel imádom csinálni, ezért nincs megállás.
Miről lesz egy helyszín ideális?
Legyen nagyon szexi. A lányok jelenléte nagyon fontos a színpad előtt.
Igazi berlini vagy. Miért ideális hely ez egy producernek?
Rengeteg klubunk van, emellett elég olcsó a város és nyugodt. Könnyen találsz lakást magadnak, stúdiókat és barátokat. Úgyhogy ez egy igazán művész-barát város, emiatt hangoztatom mindig még a zenéimben is, hogy mennyire szeretek itt élni. Főleg mióta ilyen jelentős zenei olvasztó tégellyé vált.
A Bpitch Control
A fal ledöntésének idejében még erősen megosztott volt az elektronikus zenei szcéna figyelme. A Gigolo Records Münchenből, a Kanzleramt pedig Fankfurtból irányította a trendeket. Ellen ekkoriban érkezett vissza Londonból Berlinbe ahol az acid house-os utazását váltotta a techno felfedezése, aminek első rúgásait a még ma is működő Tresor-ban kapta a kilencvenes évek elején, ahol később, mint rezidens dj működött. A kiadó megalapításával egészen 1997-is várt, (igaz ’95-ban már tett egy kísérletet a Braincandy-vel, de az a koncepció még nem volt elég életképes), amikor már minden úttörő minimál-technós arc kiadóstul, lemezboltostul a fővárosba költözött, végérvényesen megjelölve Berlint az elektronikus zene nehezen újuló térképén. Ellen azóta is állítja, hogy ha nem lenne techno zene, nem hogy Berlin nem számítana zenei központnak, de még a kelet és nyugat sem biztos, hogy egymásra talált volna. Hiszen ahogy felpörgött egy klub valamelyik városrészen, mint például a Watergate vagy a 103, megindult a keveredés és a gyors összeolvadás. Ebben a felfelé szálló ágban, jó helyzetben indult el az intelligens tánc zenét hirdető elektro, techno irányba mozduló Bpitch Control, ami azóta az egyik legjelentősebb német kiadóvá nőtte ki magát, utat mutatva a stílus dj-inek. És bár nyitottan kezeli a stílusokat, mégis erős koncepció fedezhető fel a kiválasztott lemezek között, amibe csak gondos válogatás után kerül be egy-egy új, de mégis ugyanúgy németesen technós vagy éppen house-os név, ami mind szinte meghatározhatatlanul organikus módon illeszkedik a Bpitch világába. A főnökasszony saját lemezei mellett Thomas Anderson, Sascha Funke és a tragikus sorsú Telefon tel Aviv is készített már remixer barát sikerszámokat az irányítása alatt. De ő jegyzi például kiadókon túl élő 2006-os közös lemezt a Shitkatapult-os Apparat-tal, ami az Orchestra of Bubbles címet viseli. Paul Kalkbrenner, a kiadó oszlopos dj- producere pedig nemrég a Berlin Calling című filmen keresztül magyarázta a németek techno életérzését, hogy miért is olyan vonzó a város azoknak az olcsó repülőutakkal érkező „Easyjet Raver” partizók számára, akik hétvégére érkeznek, és képesek akár padokon aludni, hogy maradjon pénzük a legfrissebb lemezekre, ruhákra és például a Bpitch saját szervezésű bulijaira. Ellen most Thomas Muller-rel érkezik a Citadellába, akit, mint friss Bpitch-est előszeretettel cipel magával a legkülönbözőbb városokba.
