Tobias Lützenkirchen első életjeleit még a 90-es években adta, de akkoriban valahogy nem állt össze a kép, hogy róla van szó, mert olyan megjegyezhetetlen mennyiségű álnéven és kiadónál próbálkozott. Először 2005-ben tette egyértelművé kiről is van szó, amikor egyszerűen saját nevével írta alá Daily Disco című 12"-es kislemezét Tomcraft féle Great Stuff-nál. Ekkor végre magára talált, főleg a szám ébresztő utóéletével, ami alatt a Ministry of Sound-os és Global Underground-os szereplése értendő. Ezt követően évről évre építgette a sort, köztük a 2006-os Knight Moves-szal és a 2008-as Paperboy-jal. 2007-ben pedig rászánta magát, hogy elindítsa saját kiadóját, a Platform B-t, de ennek idénye valahogy minden producer életében felmerül. A beszélgetésre a budapesti fellépése előtt került sor, amit csak a félidő környékén a nem várt hangszünet és az öltöző szoba szigorú füstjelzője árnyékolt be.
A rólad szóló életrajzokban mindig arról írnak, hogy te nagyon magas minőségű zenéket készítesz. Ez a jelző pontosan mit takar?
Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert sokan nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy a hangminőség megfelelő legyen. Sok fiatal srác csak egymásra dobál mindenféle hang darabkát, de ez nem elég, ezzel nem szabad befejeződnie a zenekészítésnek. Nekem velük ellentétben mindig a minőség az első, hogy például tisztán szóljanak már a források is.
Ez jelent valamilyen plusz igényt a stúdiódban, valamilyen extra felszerelést, amit az igénytelenebbek akár ki is tudnak kerülni?
Valamilyen szinten igen, több gépem van az átlagosnál, de a gépek mennyiségének nincs köze a minőséghez. Ahhoz, hogy minden az elképzelteknek megfelelően szóljon a legfontosabb az equaliser és hogy hogyan mixelekegy számot. De van egy csomó gépem is, főleg szintetizátorok. Próbálok minél jobban eltávolodni a szoftveres megoldásoktól.
Van olyan darabja a stúdiódnak, amitől semmi pénzért nem tudnál megválni?
Persze, az egyik szintetizátorom lenne az. Ez egy nagyon pici cucc, néhány billentyű az egész és inkább játszani való, de tud egy-két olyan trükköt, amit imádok használni, ezért nagyon fontos eszköze a felszerelésemnek. És ha belegondolok, tényleg bármi más hiányát el tudnám viselni, csak ez legyen ott.
Furcsa, hogy ezt mondod. Azt hittem, hogy a techno producerek mindig a legújabb hangszerekre kattannak jól bevált kabala szerszámok helyett, de úgy tűnik, hogy ez csak egy rossz sztereotípia. Ez igaz, engem a jó hangszerek vonzanak, nem az újak. Nem is szoktam azon gondolkozni, hogy milyen fejlesztések várhatóak a közeljövőben. És nem is hiszek bármiféle forradalmi változásban. Most is csak újrahasznosított gépekkel zenélünk. Egyre többen élik retró korszakukat és keresnek inkább jól bevált, régebbi gépeket. Például azt látom, hogy a múlt évben több nagy cég is rengeteg pénz ölt abba, hogy nagyon régi analógiára építve fejlesszenek új gépeket, amik valójában csak egyszerű másolatok. Ennek szerintem egyáltalán nincs értelme, csak nevetni tudok az ilyen vállalkozásokon, de ha valaki képes bevenni, hogy ez valami nagyon újat eredményez, az vessen magára és költse csak a pénzét felesleges dolgokra. Szerintem maximum abban lehet a jövő, ha a régi technikákat új módon kombinálják. Ezek nem forradalmi változások, de praktikusak, és esetleg könnyíthetik a zenészek munkáját. Az újrahasznosítás nem csak a technikában van jelen, de a stílusokban talán jobban is utolérhető. Most épp a nyolcvanas és kilencvenes évekből építkezik mindenki, de rohamosan halad előre a táplálkozási forrás ideje és mi van akkor, ha eléri a jelent, hová lehet akkor ismét visszanyúlni?
Mindig van hová visszanyúlni, mert mint a hangszerek esetében itt is a kombinációkon van a hangsúly. Most épp a house pörög és a Detroit technó ami a kilencvenes évek elejéről származik, de lehet hogy később a hatvanas évekkel kombinálunk egy kis nyolcvanas éveket vagy a hetvenessel a kilencvenest. Ki tudja mi lesz, kár ezen izgulni. Az már látszik, hogy nem újul a zene, már teljes a készlet, ezért ha valaki jót akar csinálni elég, ha ezekből merít és megtanulja egyedi, izgalmas módon kombinálni őket. És mindig vannak fő áramok. Például az elmúlt időszak a minimal-ról szól, amit Berlinben csak „kakalakala” hangnak hívunk, mert minden szám ugyanolyan, és ettől megjegyezhetetlenül unalmas. Ez azt eredményezi, hogy minden dj ugyanarra táncoltat, ami rém szánalmas. És az is, hogy ha kijön egy lemez, már nem ismered fel hallásra, hogy melyik előadótól származik, mert mindenki ugyanazon a hangzáson pörög, minden zene ugyanolyan. És ha valaki mégis kitör ebből és megpróbálkozik új kombinációk létrehozásával az lesz igazán izgalmas, és az lesz az igazi művészet nem a csorda kiszolgálása. A csorda pedig ijesztő, mert már nemcsak országokra lebontva értelmezhető, hanem mindenki mindenhol az egész világon ugyanazokra a zenékre gondol. Emiatt pedig nehéz manapság új inspirációs forrásra akadni. Elrettent az a végletekig neutrális világ ahová tartunk, de remélem engem már nem fog érinteni.
A zeneblogokon terjednek a kétórás számok, amiket pillanatok alatt összedobnak a fiatal producerek és már pakolják is a hálóra őket. Mi erről a véleményed?
Jaj, hallani is rossz, van hogy 2-5 óra alatt végeznek egy számmal, ami az én dimenziómban lehetetlen, és ez nem rutinosság kérdése. A termékenység fontosabbá kezd válni, mint a minőség, és ez nem jó irány. Egy számhoz le kell ülni, át kell gondolni és érezni, hogy mit akarsz létrehozni, és ehhez minimum 3-4 nap kell, a minőségi eredményhez egyszerűen idő kell, amin nem szabad spórolni. (Ez persze nem szempont, ha agyontömörített verzióban kerül fel egy szám valamilyen blogra.) Nagyon ritka, hogy valami igazán izgalmas dolog csak úgy kipattan valakiből és hamar le is darálja. Legalábbis, annak valamilyen primitívebb zenének kell lennie, például house-nak. Én különösen szeretek pici részleteken időzni. Az adja ugyanis a munkám szépségét, ami elveszne a gyors munkánál.
Tudnál mesélni olyan újabb zenészekről, akiket közelről látsz fejlődni?
Persze. Legelőször Florian Meindl jut eszembe, ő most nagyon ott van a technós köztudatban. Elképesztően tehetséges hangmérnök, jó zenéket ír, de sajnos ennek ellenére eléggé alulmotivál a munkája. Az a baj vele, hogy állandóan másol. Például, amikor a Herzblut kiadónál készült megjelentetni zenét, akkor hosszú napokon keresztül hallgatta a Herzblut kiadványokat, elemezte őket, majd szinte pontosan lemásolta a hangulatukat. Tehát ő például technikailag nagyon jó úton halad, de valahogy nem hozza azt a pluszt, azt az egyedi töltetet, ami szerintem a legfontosabb. Ugyanez a helyzet Jon Gaiser-rel a Minus-ból, aki szintén nagyon jól indult, de ő is elkezdte ismételni önmagát és másolni másokat, és amikor már a tízedik szám is ugyanolyan volt akkor érdektelenné vált. És én ettől nagyon csalódott vagyok, mert tényleg nagyon tehetséges producerekről van szó. Dusty Kid-re tudok még gondolni, aki szintén tehetséges, amit elismerek, de mégsem illik a zenei mentalitásomba. Vele az a bajom, hogy túl stresszes a zenéje. 20 percig hallgattam egyszer a munkáit, de komolyan majdnem elkezdett vérezni a fülem tőle. Ezzel szemben, aki tényleg izgalmasan előremutató és fejlődőképes az Amon Topin, és talán Popof, igaz ők már nagyon szélsőséges, tömegek számára befogadhatatlan zenét csinálnak, de nagyon jó emberek többször is dolgoztam már vele, velük. Akik viszont igazán masszív munkát végeznek, az a Format:B, akik szerintem jelen pillanatban a legjelentősebb német minimal techno exportcikknek számítanak.velük szemben semmilyen negatív kritikát nem tudnék megfogalmazni. Látom sokakról megvan a véleményed. Azt is tudod, hogy rólad mit gondolnak a többiek?
Honnan tudnám? De amiket mondtam a többi stílusbeliről az is csak sarkítás, hiszen ha igazán köpködni akarnék, akkor elég lenne közösen kinyitnunk a Bravo magazint, de ugye ezt pedig nem tesszük. Pedig az igazán kemény dolgokat a csengőhang illetve az úgynevezett toplisták környékén kell keresni. Régen egyébként mindig azzal szekáltak, hogy nyomuljak ezeken a felületeken. De én mindig azt mondtam a promótereknek, hogy meg ne próbálják, különben megszűnök létezni, mint Lützenkirchen. De visszatérve a kérdésedhez, általában pozitív vélemények érkeznek vissza hozzám. Ezt pedig erősíti az, hogy állandóan hívnak játszani valahová. Pedig ránk, németekre jellemző, hogy terjesztjük a híreket, főleg Berlinben, ahol tényleg mindenki mindent tud. Én müncheni vagyok, de egyre gyakrabban utazom a fővárosba. Olyankor mindig egyik legjobb barátom, Oliver Koletzki lakásán alszom, és olyankor szinte azonnal begyűjtök minden friss „pletykát” anélkül, hogy kimozdulnék onnan. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi fog történni ma a színpadon?
Huh, hát ezt sosem lehet előre megmondani. Mert én nem vagyok az a típus, aki előkészíti a live akt-et. sosem tervezem meg a számsorrendet például. Számomra fontos, hogy mindig tudjak reagálni a közönségre és ha előre zárolva van a menetrend, akkor erre nincs lehetőség. Tehát minden a reakciókon múlik, mindig a közönséghez igazítom a programot, ezért erről nem tudok előre nyilatkozni. Vannak például olyan számok, amiket direkt ezekre az estékre tartogatok, olyanok amik sosem jelentek meg sehol. Van amikor szeretek experimentális irányba mozdulni valamikor pedig nyers techno erőt kívánnak tőlem. De az is fontos szempont, hogy nekem is mindig érdekes maradjon, amit játszom, ezért gyakran változtatok magukon a zenéken is, újra vágom őket, vagy saját remixeket készítek, és így mindig van valami új amivel megbolondíthatom az előző helyszín szettjét.
