Képzeljük el Budapest magjának sűrű bérházblokkjait. Ahol a zsíros beton melege és a kifőzdék fülledt gőze keveredik a levegőben. Ebben a városban alkot két producer, akik csak elhúzzák a stúdió nehéz függönyét és máris Ibiza gondtalan homokos partjaira, képzelik magukat a kábeltenger helyett a végtelen kékségbe bámulva. Ezt a felling-et bemutatva augusztus 19-én kerül boltokba kedvenc fiaink, a Gelka első, down-tempo lemezcsodája, a Less Is More.
Minden ott kezdődött, hogy volt arcuk odatolni George Evelyn (Nightmares On Wax) orra alá pár ős Gelka számot. Köztük azokat a dalokat, amik Café Del Mar válogatáslemezeken tűntek fel. Mostanáig szám szerint öt ilyen munkájuk jelent meg az évek során, bizonyítva, hogy egy búskomor helyről is csinálhat valaki felemelő szépségű szerzeményeket, még ha a mindig érezhető blues-os utóíz tagadhatatlanul jelzi a pálmafák valamint a Sergio – Alex páros közti hihetetlen távolságot. Ráadásul nemrég jelent meg szintén ezen a sorozaton Beth Hirsch közreműködésével, az U

nder My Star, amit egyébként korábban már hallhattatok a Beth-szel készített interjú alatt.
E.A.S.E mesternek pedig annyira bejött a keleti egzotikum, hogy leszerződtette őket, friss Wax On Records nevű kiadójához, majd elkezdődött a többéves alkotó folyamat, aminek eredménye a most elkészült Less Is More. A lemezen sok Nightmares On Wax közeli énekes hallható úgy, mint Ella May, akinek budapesti látogatása alkalmával a buszok manuális lyukasztó berendezése hagyta a legmélyebb nyomot, és Ricky Ranking aki a férfi vonalat erősíti a harmadik, szintén női szereplő ellen. Sena-t már korábban is több Gelka számban is hallhattuk, de ezen kívül többek között az Irie Maffiából és Marcell szerzeményeiből ismerhetjük őt.
Érdemes felnézni a Gelka
myspace-es oldalára, ahol a saját számaikból is kaphattok ízelítőt, illetve olyan remixeket is meghallgathattok, amik eddig csak a nagylemezt promotáló bakelit lemezeken jelentek meg.
Addig pedig Transparent Audio Mixtape-pel egy nagyon mókás mix-re számítson mindenki, ami bemutatja azt a huncut játékot a múlttal és az effektekkel, amit a legszívesebben a számok végén szeret elsütni a duo, mintegy szokatlan frappáns befejezésként. (És aki rájön a kérdőjeles szám eredetére azt azonkívül, hogy nagyon megdicsérjük, kérjük, hogy ossza meg velünk a tudását!)
Playlist: