2010. július 30., péntek


Dj Awards 2009 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: krt   
2009. augusztus 08. szombat, 14:44
dj awards 2009
Újra összeterelődik a világ lemezlovasainak, klubtulajainak színe java Ibizán, hogy végre pontot tegyenek a mindenkit foglalkoztató kérdésre, vajon kik lesznek idén a főszereplői az immáron 12. életévét betöltő Dj Awards-nak.

Az ominózus esemény egy bizonyos José Pascual agytekervényeiből pattant ki anno a múlt évezredben, ’98-ban került megrendezésre az első díjátadó, amin többek közt Fabio, Eric Morillo, és Daft Punk barátaink győzedelmeskedtek. Bár José állítása szerint, nem az lényeg, hogy melyik dj, klub vagy promoter távozik győztesen, inkább arról szól a dolog, hogy a szcéna összes illusztris résztvevője együtt megünnepelje magát az elektronikus zenét, de ha megnézzük az 12 év jelöltjeinek, és győzteseinek a névsorát, akkor azért kételkedünk ebben. Mintha minden évben ugyanarról a nagyon zárt körről szólna a fáma, a mostani jelöltek is ezt bizonyítják, gyakorlatilag alig lehet találkozni friss nevekkel, erre az egyik legfőbb bizonyíték, hogy például a bPitch Controlt igazgató Ellen Allien a „Best Newcommer” kategóriában szerepel, ami valljuk be, elég fura. Mi itt a Bögrecast-nál természetesen hisszük, hogy az a kb. 25 ember megérdemelten szörfözik a digitális zenei élet ütőerén, jól tudjuk, Ibizáról van szó, ahol ők lennének az urai az éjszakának, és persze maximálisan respektáljuk az eseményt, de úgy véljük, egy kis szemlélet tágítás nem ártana José Pascualnak, és a jelölteket összeállító bizottságnak. Mindezek ellenére kíváncsian várjuk a végeredményt.

 Ha kíváncsi vagy a jelöltek listájára, és szavazni akarsz, akkor látogasd meg ezt az oldalt:

 

(Fotó: Axl Jansen)
 

Tetszik? Oszd meg!