2010. július 30., péntek


Stereo Killaz bemutatja friss zenéit PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2009. november 03. kedd, 10:14
stereokillaz nobember mix
Stereo Killaz novemberi mixének mondhatjuk, elég zajos a körítése, hiszen van mit mesélni azokról a felsorakoztatott zenékről, amik valamilyen mód kötődnek az utóbbi időben már saját számok gyártásával is foglalkozó producer, egyben a Spin That Shit partik egyik szervezőjéhez. Kissy Sell Out megint bizonyította vele kapcsolatban, hogy mennyire elmerül a beérkező rengeteg promó szám között, és kiderül, hogy a saját zenéknek is van helye. 

A 21 számos mix elég friss számok gyűjteménye, de ami mégis izgalmas, hogy ezek közül a Stereo Killaz vonatkozású zenék, milyen megjelenéshez jutottak illetve milyen közeli perspektívával számolhatnak. Mind közül Kissy Sell Out: Garden Friends remixe menetel a leginkább előre, hiszen feltűnik majd a legendássá váró BBC Radio1-es, mini house producereket állandóan felkaroló dj hivatalos Mixmag mixlemezén, sőt azt is tervbe vette, hogy később San City High kiadójánál is szerepelteti majd a Stereo killaz féle átiratot.

A másik fontossá váló remix a Blaze Tripp vs Redial: Stop the Noise remixe, amit az ausztrál No Frills kiadó választott ki és a napokban meg is jelenik, úgy ahogy a saját szerzemény, a Zoundboy is, ami viszont a Sick Recording színeiben lesz majd hallható mixen kívül is. Ezek mellett Laidback Luke & Lee Mortimer: Blau számához készült remixet emelte ki Stereo Killaz, amit ugyan csak magának épített fel, de büszke rá, így most a novemberi mixe záró elemeként funkcionál.

Tracklista:

1. Alice And The Serial Numbers - Zombie Barbie (Aniki's Dawn Of The Bass Remix
2. Dale Castell feat TZ Wickedest Sound (calveltron remic)
3. Roby Howler-?
4 Aout6 - Stolen Stylophone (Tom EQ Remix)
6. Mike Mago - Wooh!
5. Blatta & Inesha - Raw Power (Calvertron Rip Up Mix)
7. Chaka Khan - Feel For You (Calvertron Remix)
8. Kid Kaio & Rowel Sinester - Dirty Freakz
9. Busy Signal- Da style deh (Douster Dagga remix)
10.Classixx+Villanins-Im am on it (AC Slater remix)
11.Will Bailey-Hustlin' and Scratchin' (Gigi Barocco remix)
12.DJ Gregory & Gregor Salto - Con Alegria (Solo Remix)
13.Sidney Samson-Ring the Alarm
14.Sporty-O - Guestlist (Gigi Barocco's Party Mix)
15.MIC Perri - Have A Nice Day (Calvertron Vocal Mix)
16.Majestic - In The VIP (Project Bassline Remix)
17.Kissy Sell Out-Garden Friends (Stereo Killaz remix)
18.Blaze Tripp vs Redial-Stop the Noise (Stereo Killaz remix)
19.Major Lazer-Pon De Floor (Tits & Clits vs Stereo Killaz remix)
20.Stereo Killaz-Zoundboy
21.Laidback Luke & Lee Mortimer - Blau (Stereo Killaz VIP remix)


 

Tetszik? Oszd meg!