2010. július 30., péntek


Fabric presents - Elevator Music: vol 1. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: pafff   
2010. február 06. szombat, 18:23
Fabric presents - Elevator Music: vol 1
Sosem felejtem el azt az izgalmat, amikor először jártam a londoni Fabric-ben. Megtudtam, hogy miért a söprű a legfontosabb eszköz hajnalban, hogy bármelyik Dj-hez odamehetsz, hogy nem kell sorban állni és leginkább azt, hogy több stílus is összehangoltan tud működni ebben a hatalmas parti komplexumban. De ha nem ott élünk még mindig fontos lehet a klub, mint kiadó, például a basszus vezérelt Elevator Music: vol 1 miatt, ami a legfrissebb kiadványuk.

Egy válogatás lemezről van szó, ahol a klasszikus UK garage és a dubstep kapja a főszerepet a tipikus hintázó-remegő hangokkal. Martyn – Friedrichstrasse című száma itt is megjelenik éppen a lemez nyugodtabb vonalát erősítve, ami azért érdekes, mert már bevetette a Fabriclive mixsorozat Fabric 50 lemezen is. Úgy tűnik elég működőképes szám, és ezt jobb nem is vitatni.

Martyn – Friedrichstrasse


A válogatás lemez lényege, hogy nem engedi, hogy végleg szétverjen rajta mindent a dubstep, mert az easy listening világ is visszaköszön rajta, amitől melegebb lesz a hangulat és háttérbe szorul az agresszió.

Készült egy kis ízelítő a majdnem másfél órás lemezből.  Elég jól összegzi a tracklistát, amin megjelenik a nemrég Budapesten járt Martyn mellett például a Hot City, Hackman, Untold, Caspa & Rusko és Starkey.


Tracklista:

01. Hot City - If That's How I Feel
02. xxxy - Sing With Us
03. Doc Daneeka - Drums In The Deep
04. Hackman - Pistol. In Your Pocket
05. Julio Bashmore - The Moth
06. Untold - Bad Girls
07. Octa Push - Doctor Bayard
08. Shortstuff - Behave
09. Skinnz - Ukraine
10. Mosca - Gold Bricks, I See You
11. Martyn - Friedrichstrasse
12. Vista - Elixir
13. Caspa & Rusko - One Of The Same
14. Om Unit - Encoded
15. Starkey - Black Monolith
16. Shortstuff & Brackles - Melvin Blue
17. Hackman - Pistol In Your Pocket (Hypno's Tight Pants Mix)
 

Tetszik? Oszd meg!