Ezen cikksorozatunkban nem az újdonságokat fogjuk kivesézni, hanem előkapjuk azokat a muzsikákat, amik annak idején alaposan megrengették a világot. Abból az időszakból fogunk szemezgetni, amikor az elektronikus zene elindult diadalmas útjára, amikor gyakorlatilag hetente pattantak elő az újabbnál újabb stílusok; az MTV még zenét is játszott; a leggagyibb bakelitekből is eladtak 30.000 darabot; nem volt mp3, sem torrent oldalak; a DJk szó szerint gyilkoltak egy-egy új felvételért; szóval következzék a ’90-es évek.

Aphex Twin – On


Richard D. James gyakorlatilag kihagyhatatlan figurája az évtizednek, az ifjú zseni alapjaiban változtatta meg az elektronikus zenét, házi barkácsoló producerek ezrei kezdtek hatására hangszerekhez nyúlni, éveken keresztül találgatta mindenki, hogy mégis milyen eljárással készíti eszement zenéit. Képzeljük csak el, hogy ’92-ben a Warp Records legendás őrültjének stop motion technikával készített videója kiemelt játszással pörgött az MTV-ben, manapság ez már elképzelhetetlen.

The Future Sound of London – Papua New Guinea


Brian Dougans és Garry Cobain hosszú kísérletezés, az acid house és a korai techno felfedezése után alapította meg az FSOL-t, a debütáló nagylemezükkel szinte berobbantak a köztudatba. ’91-es dub-trance-techno-ambient felvételük az örök klasszikusok panteonjában feszít, ez a szám egy nemzedék himnusza volt; a Future Sound of Londont gyakorlatilag szupersztár státuszba emelte, az Accelerator pedig az év albuma lett Angliában.

Sven Väth - L'Esperanza


A frankfurti különc a nyolcvanas években még az OFF zenekarral égette magát, (túl nagy a kísértés, hogy ne illesszük be az Electrica Salsa-t), majd hál istennek végül a digitális zajfabrikálás mellett döntött, ’92-es Accident in Paradise címet viselő debütáló albuma minden idők egyik legfontosabb elektronikus nagylemeze, első kislemeze, a L'Esperanza önmagáért beszél. Sven különösen elkötelezett zenehívő, az évtized elején megalapította a Harthouse és Eye-Q címkéket, melyekkel olyan klasszikusokat szabadított a világra, mint a Hardfloor vagy az Energy 52, kiadóival a trance létrejöttében is nagy szerepet játszott.  


The Orb - Blue Room


Az Orb eredetileg a ’70-es, ’80-as évek pszichedelikus elektronikáján nevelkedett Alex Paterson és a KLF-ből ismert Jimmy Cauty ambient-house projektjeként indult, de végül Jimmy kiszállt, hogy inkább a KLF útjait egyengesse. Paterson úr így az ORB legénységét képlékeny formátumként fogta fel, egyik legismertebb felvételét, a ’92-es Blue Room-ot Kris Westonnal közösen készítette el. A dal érdekessége, hogy minden idők leghosszabb olyan kislemezeként tartják számon a mai napig, ami felkerült az angol listákra, az eredeti felvétel hossza 39 perc 57 másodperc.

The KLF – Last Train to Transcentral


Ha már megemlítettük a KLF-et (Kopyright Liberation Front), akkor jöjjön tőlük egy finomság, az üdítő felvétel utolsó nagylemezük, a ’91-ben megjelent White Room egyik gigaslágere. Bill Drummond és Jimmy Cauty legendás kettőse igyekezett mindenben elszakadni a szokott formáktól, eleinte acid-house együttesként funkcionáltak, majd a techno, a pop, a rock, a rave, az ambient és rap furcsa, egyedi egyvelegéből alakították az általuk stadium house-nak titulált stílust. Botrányokkal kikövezett munkásságuk utolsó mementójaként a Brit Awards-on vaktöltényes gépfegyverekkel belelőttek a közönségbe. Sajnos a Black Room című nagylemez soha sem készült el.   

Keiichi Suzuki - Satellite Serenade


Keiichi csodás ambient felvétele eleinte egy MTV spotból volt ismerős a digitális zene hívőinek, de sajnos internet hiányában sokáig nem is lehetett tudni, hogy kinek az kezei alól varázsolódott elő. Pedig az úriember ’91-re már jócskán túl volt néhány japán kísérleti rock és pop együttesen, a Satellite Serenade ’96-ban ismét reneszánszát élte Sasha és John Digweed által éltre keltett Northern Exposure válogatáson, ami nem mellesleg minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott mixlemeze lett. Keiichi azóta főleg filmzenékben, számítógépes játékokban utazik.

Age of Love -The Age of Love


Minden idők első trance felvétele Bruno Sanchioni és Giuseppe Cherchia nevéhez kötődik, a ’90-ben megjelent szám, azóta több száz válogatáslemezt, és közel száz remixet élt meg, annak ellenére, hogy Age of Love néven soha többet nem jelentetett meg lemezt a két fazon. Sanchioni később Bruno Quartier és Emmanuel Toppal közösen megalapította a BBE-t, amivel később még foglalkozunk. Sajnos az eredeti felvételt nem találtuk meg a Youtube-on.

Orbital - Halcyon


Phil és Paul Hartnoll egyik legikonikusabb felvétele ’92-ben költözött be az audiofil társadalom agyába. Annak ellenére, hogy nem ez az Orbital track szerepelt a legjobban a listákon, mégis ez repítette őket kultikus magasságokba. A zenéhez felhasználtak néhány mintát az Opus III „It’s a fine day’ slágeréből, Kirsty Hawkshaw számára pedig ez jelentette az igazi belépőt a klubok világába (azóta összeszűrte a levet már BT-vel, Swayzakkal, a Deleriummal, Ian Pooley-val stb). A fejlámpás testvérek a fellépésekre kibővítették a Halcyon-t Belinda Carlisle's "Heaven is a Place on Earth" és Bon Jovi's "You Give Love a Bad Name" mashup-jával. Tavaly a fivérek óriási sikerrel tértek vissza, a Balaton Soundon mi is átélhettük az inkább pumpálásra kiélezett show-t, állítólag hamarosan új nagylemezzel örvendeztetnek meg minket. Egy zenekarhoz csak egy számot csatolunk, de azért zárójelben megjegyeznénk, hogy az „Are We Here”-ben Alison Goldfrapp hangja hallható.