|
Írta: pafff
|
|
2010. március 01. hétfő, 23:04 |
|
Kicsit a budapesti Kunk-hoz tudnám hasonlítani a Birds & Souls párost, még akkor is, ha hazai alteregóik csak DJ-zéssel és parti szervezéssel foglalkoznak. Ryan Crosson a techno-sabb elektronikát képviseli a csapatban, már ami egyéb munkáit illeti, de a Birds & Souls projektben inkább a szintikkel áztatott hangzást preferálja, amolyan kongás house közegben. Ezzel szemben Sergio Giorgini a ’90-es évek lo-fi, indie rock-jához vonzódik és ez az a kettősség, ami a Kunk párost is jellemzi.
Egy egészen friss párosról van szó, így éppen az első kiadványuk az, amiről hírt adhatunk. Kettejük közül pedig főleg Ryan büszkélkedhet megjelenésekkel egészen 2005 óta. De a Birds & Souls kislemez helyszíne jó előjel, hiszen a Lusine lemezeknek is otthont adó Ghostly International család egyik label-je, a Spectral Sound foglalkozik a Birds & Souls korongokkal. Itt jelenik meg például az említett Seth Toxler is, aki a Boogy Bytes Vol. 5 lemezt celebrálta nemrégiben, a Bpitch Control-nak. (Ő azért is érdekes, mert éppen úgy ingázik Berlin és Detroit között, mint Ryan Crosson.) A Birds & Souls név tehát egy március 2.-án megjelenő kislemez címe is valamint az azonos című lemezé, amire egy ideig még várni kell.
Ghostly International egyébként nem csak rendkívül cuki miatt hívja fel magára a figyelmet, hanem többek között olyan húzásaival, minthogy ingyen válogatáslemezt ajánl minden levelező listára iratkozó érdeklődőnek. Ide kattintvatehát megszerezhető a Ghostly Essentials, ami egy ingyenes gyűjtemény a kiadó ritka, kiadatlan vagy éppen nehezen elérhető zenéiből, ami azért kedves húzás.
|