2010. július 30., péntek


Fesztivál körkép Zab módra PDF Nyomtatás E-mail
Írta: zab   
2009. június 13. szombat, 12:01
dumdum
Ami az éves fesztivál programot illeti, mára eljutottunk oda, hogy szinte nincsen olyan ember, aki ne találna kedvére való programot. Sokan vannak, akik júniustól augusztusig végig eszik az étlapot, vannak akik beérik egy héttel, a válogatós pedig, mint én is, mazsolázgat a fesztiválok között.

Első állomás: Győr, DumDum

Idén az első x-et a DumDum fesztiválra raktam. Június 27. szombat Oliver Huntemann, Florian Meindl. És akkor itt most folytathatnánk is, hogy Huntemann így, Meindl úgy, de leginkább a fesztivál maga az, ami miatt ellátogatok ide. Friss kezdemény, új helyszín, pénztárcabarát jegyárak, tehát mondhatom, hogy abszolút a kíváncsiság vezérel, (nyilván a szombati program sem hagy teljesen hidegen). Bízom benne, hogy kinövi magát a fesztivál, mert számomra szimpatikus.

Következő állomás: Sopron, Volt Fesztivál

2003-ban ott voltam az elsőn, és azóta, leszámítva a tavalyi Balaton Sound-ot, az összes itthoni James Holden buliban ott voltam, nem volt kérdés tehát, hogy idén július 3-án ott a helyem a Volton. Már pályája kezdetén is messze kitűnt a mezőnyből és habár akkor ugyanúgy progresszív house-t tolt, mint akkoriban bárki más, ő tényleg valami előremutatót, megújulót képviselt. Azóta Border Community kiadójával új stílust teremtettek, hatalmasra tágítva az elektronikus zenei univerzumot.

Némi ízelítő 2006-ban napvilágot látott lemezéről:

És ha már pénteken Sopron felé veszem az irányt, nem hagynám ki Laurent Garnier live act-jét sem. Ő is elektronikus zenében utazik, de szintén nem az a tucat fajta. Bátran merít a különféle stílusokból, és bár egész munkájának a váza tagadhatatlanul a techno, azért óva intenék mindenkit, hogy megijedjen e szó hallatán. Ez nem az a teknó amit DJ Rush tol a Bónuszon!

Hogy miről is van szó? Itt egy kis ízelítő 2007-ből, nem a legfrissebb anyag, de annál jobb:


Végállomás: Zamárdi, Balaton Sound

A Balaton Sound idei line up-ja se győzött meg annyira, hogy belevessem magamat egy egész hétre, sőt teljes egészében ki is húztam a programból. Aztán valamikor áprilisban kiderült, hogy tavaly elmaradt szettjét idén pótolja Richie Hawtin. Ráadásul jön vele Magda és Hearthrob is.
Anno a hajógyári szigeten volt már szerencsém Richie-hez, bár azt nem élveztem annyira köszönhetően Miss Kittin hangulatromboló szettjének.
Ha minimalról van szó, akkor egyértelműen a Minus lemezkiadó az egyik fő csapásirány. A 2000-ben a klubéletbe berobbant minimal stílus azóta már sok változáson ment keresztül, de szinte csak itt adják vissza azt a sötét, hideg érzést, amit ez az irányzat a zenében képvisel. A kiadó a zene mellett elkötelezett híve a technika világának is, 10 éves fennállásuk apropóján megrendezett Contakt turnéjuk is ezt bizonyította. Remélhetőleg a 3 technokrata itt is megmutatja majd, hogy a DJ-zés ma már túlmutat két zeneszám ütemre keverésén.
Tehát július 12. Balaton Sound

Bár már ez se mai videó de...:

Egyenlőre tehát ennyi lenne a sovány, de semmiképp sem szegényes naptáram:

Június 27. (szombat) Győr, DumDum
Oliver Huntemann, Florian Meindl, King Unique, Kevin, Coyote, Hot X

Július 3. (péntek) Sopron, Volt Fesztivál
James Holden, Laurent Garnier, AMB

Július 12. (vasárnap) Zamárdi, Balaton Sound
Richie Hawtin, Hearthrob, Magda, Moby, Röyksopp
Módosítás: ( 2009. június 14. vasárnap, 21:57 )
 

Tetszik? Oszd meg!